Elindult a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének weblapja [2007-07-25]

Elérhető a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének hivatalos honlapja, ahová a szerkesztők várják a közreműködő szervezetek regisztrációját. (KultúrPont)


Ifjúsági szervezetek, pedagógiai intézetek és művészek is segítik a párbeszédet az Európai Unió által a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének (EYID 2008) nyilvánított 2008-as évben, amelynek immár elérhető a hivatalos honlapja. Az egyelőre ízelítőül szolgáló weboldal része lesz majd az EYID 2008 program későbbi, civil szervezetekkel közösen kidolgozott honlapjának, amely két szempontból mutatja majd be a programot.

A honlap már működő partner-részlege az EYID 2008 civil partnereinek szól, segítséget nyújtva egy nemzetközi együttműködési hálózat kialakításához. Az egyelőre csak angol nyelvű információkat a következő hetekben az EU mind a 22 hivatalos nyelvén elérhetővé teszik a szerkesztők, ám már mostantól várják a közreműködő szervezetek regisztrációját. A honlap másik szekciója az EYID 2008 programmal kapcsolatos általános információkat mutatja majd be a nyilvánosságnak 2007 novemberétől, a program hivatalos startjától kezdődően.

Bővebb információ:


I: www.interculturaldialogue2008.eu

Támogatóink: