Kultúra az utcán
[2010-01-27]
Culture on the Street
A Kultúra az utcán projekt több mint 190 ezer euró támogatást kapott a Kultúra keretprogramban 2009-ben. A program célja az ifjúsági és gyermekszínházak ösztönzése arra, hogy nyilvános tereken mutassák be előadásaikat, magyar társszervezője a Bozsik Yvette Foundation.
(KultúrPont)
Kultúra az utcán elnevezéssel indult nemzetközi kezdeményezés, amelynek fő célja a hivatásos ifjúsági és gyermekszínházak támogatása és ösztönzése arra, hogy szabadtéren és nyilvános helyeken mutassák be előadásaikat. Lehetőséget teremtenek így arra, hogy a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetben lévő közösségek is hozzáférhessenek a magas színvonalú európai kultúrához és részt vehessenek az EU kulturális sokszínűségének felfedezésében. Emellett a projekt támogatást és segítséget nyújt olyan produkciók létrehozásához is, amelyek a feltételekhez rugalmasan képesek alkalmazkodni és formálódni, valamint könnyen hozzáigazíthatók a különböző helyszínek körülményeihez. A program tevékenységi körét műhelyek, találkozók mellett fesztiválok és sajtókonferenciák színesítik. A Kultúra az utcán projekt szervezésében több európai ország részt vesz, a magyar résztvevő a Bozsik Yvette Foundation. Összesen 190 362 euró közösségi hozzájárulásban részesült 2009-ben a projekt a Kultúra keretprogramban.
A projekt megvalósulásának időpontja: 2009. május 1. - 2010. május 31.
| projektvezető szervezet: |
| Estonian State Puppet Theatre |
| Észtország |
|
|
| Társszervezetek, partnerek: |
Bozsik Yvette Foundation (T) Teatteri Mukamas (T) Vilniaus Teatras "LELE" (T) |
|
|
Pályázat:
|
|
'Előadóművészet, egyéves' program
|
|
|
Pénzügyi adatok:
|
| támogatás: |
190 362 € |
| nem pályázati összeg : |
190 362 € |
|
a projekt teljes költségvetése: |
380 724 € |
|